Filmek(2004)

Éjfél elõtt egy perccel

Tiszta fényed
Életet adó fényed
Gyilkos sugaraid nem szûri már
A meggyengített ózonréteg

Kék véred 
Olajtól szennyezett véred
Gyermekeidet pusztítja el
Ereidben lassan árad a méreg

Szemét rohasztja tested
Saját könnyeid marják le kérged
Mértéktelen kizsákmányolás
Mesés kincseidtõl foszt meg

Fájdalmas a lélegzeted
Haldokló tüdõd szmogtól szenved
Éltetõ fáid már nem segítenek
Nyúzott tetemeket rág a féreg

Nem fogjuk fel, nem fogjuk fel, nem fogjuk fel
Nem fogjuk fel mit tettünk, s most fizetnünk kell

Hiszem mint matéria, mint a „Teremtés koronája”
Hiszem, hogy életünk hajnalán nem erre voltunk hivatva
Leigázunk mindent, mint egy vérszomjas hadsereg
 Súlyos lépteink alatt a Földanya megremeg

Hiszem mint matéria
Hiszem mint az evolúció csúcsa

Éjfél elõtt egy perccel
A Föld bolygót paraziták lepték el
Nem törekszenek semmi másra
Tökéletes diszharmóniára
Megérettek a teljes pusztulásra





Melyik az igazi?

Nézd õket! Mivé lettek, kik nem akartak félni, s most téged féltenek
A magánytól, talán a kérdésektõl, õk meghatározzák egész létedet
Úgy gondolják, hogy megtalálták a választ a nagy kérdésre
Jól öltözött arcok, névtábla, Biblia
Õk ekképp hirdetik a saját istenük igéjét

Várj, nem ez az egyetlen módszer, hogy megtaláljad a hitedet
Nem kell túl messzire nézned, hogy lásd, ahogy 
Emberek egymás torkának esnek
A dicsõ múlt emlékei újra meg újra megelevenednek 
Ne aggódj, õk mind tudják a választ
Csak valahogy nem egyeznek a részletek

Ha még nem döntötted el, hogy hová tartozol
Könnyen céltáblájukká változol
Kérdéseikkel hamar megtalálnak
Könyveket, vagy köveket dobálnak utánad
Az ürességet mindenképpen be kell töltened
Mert nem élheted le hit nélkül az életed
És könnyebb egy komplett csomagot választanod
Minthogy túl sokat kelljen gondolkodnod
Hogy találod meg a belsõ békéd (Fizess!)
Helyezd a kezükbe a lelkedet (Fizess!)
Szükséged van a szeretetre
Szükségük van a lelkedre

Úgy érzed, megnyílt egy világ benned, de erõsebb lett a fal
Ha netán kiesne egy tégla, tedd fel magadnak a kérdést
Vajon ez az, amit Isten akar?




Double Standard

Megkérdezed tõlem, miért gondolom úgy, hogy
„Amit megértettünk, kezdi értelmét veszteni”
Megpróbálom elmondani
A morzsáinkért vívott több évszázados harc eredményeit
Romlott létünk mögötti értékeinket látom, ahogy sodorja a szél

Ez egy új hadi stratégia, miszerint a fejlett országokon kívül
Le kell mondanunk emberjogi szemléletünkrõl
Hogyha az érdek úgy kívánja
Félredobjuk erkölcseinket
Vissza a dzsungel törvényeihez

Lépjünk egyet elõre, kettõt hátra
Így lassan eljutunk ismét oda
Hogy a saját életünket féltve
A biztonságunk megõrizve 
A saját jogainkról mondunk le

Nem félünk, hogy újra figyelnek bennünket
Elhisszük, hogy csak megvédenek minket
A Gonosztól, a Mástól, aki kívülrõl és belülrõl is fenyegeti
Áldott, Jó, civilizált népünket

A Torony ledõlt, arcod tanácstalanná válik
A tolerancia egy pillanat alatt semmivé foszlik
Az egyetlen megoldásnak az agressziót véled
A „szemet szemért” elv megvakított téged
Egy nagyhatalom sebezhetõsége
Egy õrült elnök háborús szenvedélye
Egy-két régi és pár újabb gazdasági érdek
Elég volt ahhoz
Hogy eldobjunk magunktól mindent, amiért eddig küzdtünk 
Európai „kulturált” vadállatokként viselkedjünk
A szabadság zászlaját tartva, a szabadságot korlátozva
A Double Standard elvét alkalmazva lépjünk fel
Ott, ahová a kultúránk már nem ér el




Õsz

Borongós ez az õszi délután 
Nem találjuk a helyünk a slágerlistán
A forralt borunkat szürcsölgetjük
A lehulló leveleket nézegetjük

A háttérbõl hallom a híreket
Szaddam megint meghalt, Bush elszegényedett
A kormány még tartja magát a fronton
Hánynék, ha tudnék, de üres a gyomrom

A hangulatom nem éppen az a tavaszi 
A pesszimizmusom a földet verdesi
Turnézni mennénk, de nincs mivel
Meg kell elégednünk az öt órás sebessel

Itt van az õsz, hanyatlik a világ is
Le vagyok törve, ahogyan a fák is
A rossz dolgokról énekelünk
Bár nem kérdezik meg a véleményünk
Itt van az õsz, hanyatlik a világ is 
Le vagyok törve, ahogyan a fák is
A rossz dolgokról énekelünk
De nem vehetik el az élettõl a kedvünk

S az õsz után újra csak a tél
Ez a körforgás véget nem ér
S mi is csak újra itt fogunk kikötni
Elölrõl kezdjük énekelni, hogy

Itt van az õsz…


  

A civilizáció nevében

Hát mi jogon nevezed magad civilizáltnak?
Elmondanád? Elmondanád?
Mitõl vagy különb a többi gyilkosnál?
Megmondanád? Tudom, tudom már!
Képes vagy a humánus gyilkolásra
Az átkozott propagandád mögé rejtve
Hogy a vért senki ne lássa
Hatalomvágyad fékezhetetlen
Az eszköztár kimeríthetetlen
Kegyetlen játék zajlik ezúttal
A civilizáció nevében

Agyháború, médiaháború
A közvélemény megnyerése
Színes képek, tüntetések
Az egész világot átverni nem tudod
A remény meghalt, ütött az óra
Az emberiség bölcsõjében
Újabb mészárlás folyik a civilizáció nevében

Hol a demokrácia fellegvára
Az emberi jogok megnyirbálva
Terrortól való félelmükben 
Tétlenségre kárhoztatva

Hát helyezd csak kényelembe magad
Ez a felvilágosult Nyugat
Te is a terror elleni hadjárat célpontja vagy
Nincs menekvés!




Kisfiú

Hé Kisfiú! Ne menj el, kérlek!
Maradj még velünk, imádunk téged
Azt a napot sosem felejtjük
Amikor az égbõl megérkeztél közénk
Olyan forró volt az ég
Egy unalmas napon életet leheltél belénk
Vagy halált? Nem tudom, ahogy körülnézek
Szénné égett testek hevernek
A házakból csupán kõtörmelék maradt
Átkozza a sorsot, ki életben maradt
Csak az óceán túlvégén nem átkozódnak
Hisz véget vetettek egy véres háborúnak
Úgy, hogy minden vért kiirtottak

Hé Kisfiú! Ne menj el, kérlek!
Maradj még velünk, szeretünk téged 
Azt a napot sosem felejtjük
Amikor hirtelen elkápráztattál bennünket
Annyira, hogy a gyermekeink is a mai napig téged emlegetnek
Azt is tudom, hogy a szüleid nem akartak elengedni vakációra
Aggódtak érted, mert tudták, hogy olykor képes vagy gonosz dolgokra
Rossz fiú!
Rossz fiú!
Nem is olyan aranyos kisfiú!

Nem telik el nap úgy, hogy ne lenne szó rólad
A monogramodat mindenütt otthagytad
A fák, a virágok is rólad beszélnek
A szervezetünkben örökké õrizünk téged
Mindent elsöprõ, halálos leheleted
Emésztett fel felnõttet, gyermeket
Sugárzó magvaid magunkba zárva
Egy újabb halott csecsemõt várva
Éljük a mi kis boldog életünket
Köszönjük Little Boy, hogy ilyen izgalmassá tetted
Izgalmassá



Filmek

Újra mélységes bánat önti el a szívemet
Ahogy tehetetlenül nézem a történéseket
Megváltoztatni semmit nem tudok
Csak véleményt mondhatok
Úgy kísért mindannyiunkat saját gonoszságunk
Valaki próbál küzdeni ellene, valaki gondosan palástolja

Magasztos eszmékkel, szeretetrõl, igazságról beszélnek
Istennek képzelik magukat, közben a saját tükörképüktõl félnek
Az erõt tõlünk kapják, tõled, tõlem és tõle
Nemzeti színû lobogókkal csavarják a holttesteinket körbe

Újra egy generáció lehanyatlóban
Kik életet adtak másoknak, és reménykedtek az újban
A valós szenvedések, miket átéltek
Az újaknak már csupán filmek
Biztonságban, kényelemben, csak peregnek a képek
A dühöt már nem tartják vissza az emlékek

Csak akkor fogjuk észrevenni
Amikor közelrõl érezzük meg a halál szagát
Amikor felfedi valós arcát
Amikor egyetlen lövés, robbanás
Elpusztít minden álmot, valóságot
És mindaz, mi számunkra kedves
Nem számít többé már




Megcsalva

Megcsalt a világ
A pofámba röhög a valóság
Elcsábított a csillogással
Mint dúskeblû nõ minden bájával

Néha eszembe jut egy régi dallam
Emlékeztet, nem ezt akartam
De elhittem, hogy az új világ
Megadja mind, mire szükségem van

Nem sejtettem
Az élvezetek tengerében
Hogy férgek másznak
A gyümölcs belsejében

Megcsalt a világ
A lepel lehullt, s az arcomba vág
A látvány, hogy minden, amiben hittem
Szemétdombként hever elõttem

Nem akarom, de jól emlékszem
Léphettem volna másképpen
Az orrom hegyéig nézve csak
Mennyi életet tönkretettem

Késõ már, de nem ezt akartam
A szakadék szélére sodródtam
Ám a fejemben egy régi dallam
Nem ereszt el
Csak egy lépés kell




Menekültek dala

A nap süti az arcom, én mereven bámulom a tájat
Dús legelõk, mezõk váltják fel a lombos fákat
Egy teherautón ülve gondolkodom az elmúlt napokról
Amikor el kellett menekülnünk az otthonunkból

A kormány azt üzente, maradjunk otthon
A férfiakra szükség van a fronton
A férfiak eljöttek értem, hogy elhagyjam a családom
Ne próbálj meg ellenállni, azt mondták
Nehéz úgy, hogy homlokomhoz nyomják a géppuskát

És most így haladnak együtt a menekültek az országúton
Békés tájak kísérik õket útjukon
A távolban mögöttük füstölgõ házak
Az otthonaik már lángokban állnak
Félelem, rettegés és remény az arcokon

Fegyverem a sárban, futok az üldözõk elõl
Gyáva voltam, mert nem lõttem
Elszöktem a harcmezõrõl

  És most így haladnak együtt a menekültek az országúton
Békés tájak kísérik õket útjukon
A távolban mögöttük füstölgõ házak
Az otthonaik már lángokban állnak
A gyûlölet otthagyta a kézjegyét a házfalakon

 


Jó tanács

Itt állsz elõttem, tán tanácsot vártál?
Némán hátrálsz
Nem kértem, hogy rám bízzad magadat
Most folytasd az utadat

Nem gondoltad, hogy választhatsz is
Nem így nõttél fel, nem ez a praxis
Vasketrec volt a gyerekszobád
Már nem kételkedsz, nem mérlegelsz
Ugyanolyan kemény kézzel nevelsz majd
Eldöntötted, hogy nem hagysz választást

Ott állsz a tömegben, dühösen, a Vezért hallgatod
Tanácsot vársz
Feltétel nélkül elfogadhatod

Körbenézel
Elszánt arcok, bátornak tûnnek
Valójában nagyon félnek
Egymástól
A szabadságtól
Az árnyékuktól
Önmaguktól

Szigor! Biztonság! Szankciók! Példamutatás!

Te azt hiszed, hogy a gyermekedet 
A melegektõl, meg a füvektõl kell féltened
Nézz rá! Vélemény, vágyak beléfojtva
Tanácsot vár




Lolly

Like an albatross on the board
I’m lying on the grass
Lolly, you’re in commercial
So I must love you like making sex

Doesn’t matter if you are green or red
Let me cry if you’re alone I’m gonna be mad
I feel you in the air, what’s that pleasant smell
My life is determined but I ain’t got no friends

Why do you care just look at me
I excite greed and envy
Financier fats got the ground
You will be the best
No other team can be found
You needn’t brake your rest

All right Lolly I believe you
But why am I so fat?
And why do people draw a banker as a pig
As a pig with a stovepipe hat

Búcsú

Nézd, milyen vakító az õszi napsugár
Kis mezõn bánatunk teríti szét
Pár napra visszatért a nyár

Rettegve várjuk a búcsú közeledtét
Élvezzük a langyos szellõt
A haldokló természet utolsó leheletét

Ma az éjszakát együtt töltjük el
Az eget fürkészve fekszünk a mezõn
Mondd, a csillagok mit árulnak el?

De holnap a bolygó más-más oldalán
Újra egyedül tekintünk fel
Búcsúznunk kell e nap nyirkos hajnalán

Csókkal ébresztesz fel
Indulnom kell
Könnyek nélkül nem múlik el a búcsú